2020 | szeptember | 29

Rossz szokások, melyek zavarják a vendégeket

Írta: Best Lashes Pro
rossz szokások blog

Szempilla stylistként alapvető fontosságú, hogy rossz szokások nélkül dolgozzunk, és mindent megtegyünk azért, hogy a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtsuk vendégeinknek. Ebben nem csak a szakmai tudás fontos, hanem arra is figyelni kell, hogy a vendéged jól érezze magát a kezelés közben.

Sokszor beszélünk arról, hogy a szépüléssel töltött idő a vendégeinknek kikapcsolódás, feltöltődésre szánt idő, ezért a mi feladatunk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy zavartalanul pihenhessenek. A vendégek idegesítő szokásai után most összegyűjtöttük azt, hogy a szépségszakma képviselői milyen hibákat követhetnek el. A rossz szokások elijeszthetik a vendégeket, és megnehezítik, hogy stabil vendégkört alakítsunk ki.

Béke és nyugalom

A relaxáláshoz elengedhetetlen, hogy viszonylag csend legyen a helyiségben, ahol a kezelést végezzük. A legtöbb szalonban nem adott a lehetőség arra, hogy a pillázást teljesen elszeparálva, külön szobában végezzük, ezért fontos az, hogy a szalon többi dolgozója, és az esetlegesen várakozó vendégek ne csapjanak túlságosan nagy zajt. Persze nincs baj azzal, ha beszélgetnek körülöttünk, de a hatalmas nevetgélés, kiabálás kerülendő.

Célszerű összeállítani egy kellemes, nyugtató zenékből álló lejátszási listát, ami megfelelő háttérzenét nyújt a munkához.

Telefonozás munka közben

Fontos észben tartanunk, hogy a vendégünkre szánt időnkben 100%-ig vele foglalkozzunk. Van olyan, hogy fel kell vennünk egy sürgős telefont, de alapszabályként ügyeljünk arra, hogy munka közben nem telefonozunk. Az állandó telefon nyomkodás valójában nem szükséges, csak egy a rossz szokások közül. Az időpontokat érdemes úgy adni, hogy két vendég között legyen elég idő enni, inni, mosdóba menni, és válaszolni az üzenetekre, illetve visszahívni azokat, akik kerestek. 

Semleges illatok

Pillásként fizikailag nagyon közel vagyunk a vendégekhez, és ahogy mi sem szeretjük a túl erős parfümöt, vagy esetleg bizonyos ételek illatát, úgy ez visszafelé is igaz. Mindig ügyeljünk arra, hogy munka közben ne fogyasszunk erős, jellegzetes illatú ételeket vagy italokat, és ne legyen cigaretta szagunk sem (ha dohányzunk esetleg, próbáljuk meg megoldani, hogy munkaidőben minimalizáljuk ezt a rossz szokást).

A feltöltődéshez pozitív hangulat kell

Senki sem szereti azokat az ismerősöket, akikből csak a negatív hangulat és a panasz árad. Persze az élet nem mindig rózsaszín, de fontos, hogy vendégeink kedvét ne rontsuk el a magánéletünk kellemetlenségeinek hosszas ecsetelésével. Ha végképp úgy érzed, semmi jó hírrel nem tudsz szolgálni, inkább lépj túl ezen, és kérd a vendéget, hogy meséljen valami örömtelit. Még az is lehet, hogy téged is jobb kedvre derít majd a történet!

Állandó csúszások

A legtöbb vendégnek nem az egyetlen programja a nap folyamán a pillái rendbetétele, valószínűleg sietnek valahová a kezelés után. Mi sem szeretjük, ha késik valaki, hiszen az egész munkanapot elronthatja vele, így teljesen érthető, ha a pontosan érkező vendégeink sem szeretik, ha csúszik a kezelés. Természetesen nem mindig mi tehetünk arról, ha késésben vagyunk, de fontos az, hogy mindent megtegyünk ennek elkerülésére. Erre a legbiztosabb megoldás a szalonetikett bevezetése, melyben kitérünk arra is, hogy 5-10 percnél nagyobb késés esetén inkább új időpontot adunk, sem mint megkezdjük a munkát.

Ápolt, professzionális megjelenés

Szerencsére a szépség szakmában nincs kötelező dress code, bátran kifejezhetjük egyéniségünket a ruházatunkkal, és viselhetünk kényelmes dolgokat is, ha éppen azokban érezzük jól magunkat. Azonban fontos, hogy a “divat” ne akadályozzon a munkavégzésben és a vendégeinknek se okozzon kellemetlenséget. A leggyakoribb hiba, ha valakinek túl hosszú a körme. Lehet, hogy a csipeszekkel úgy is tud bánni, viszont nincs annál kellemetlenebb, amikor esetleg rosszul ér hozzá a vendég bőréhez, ezzel fájdalmat okozva.

Áremelés bejelentés nélkül

Az áremelést sokan érzik kellemetlennek, de az üzleti élet velejárója, meg kell tanulnunk ügyesen kommunikálni a vendégek felé. A legrosszabb, amit tehetünk, hogy nem jelezzük előre, és a megszokott összeggel érkező vendéget fizetéskor éri a kellemetlen meglepetés. Nem elég frissíteni a szalonban kihelyezett árlistát, vagy egy közösségi média posztban jelezni az emelést. Ha korrektek szeretnénk lenni, érdemes az időpont-egyeztetéskor megemlíteni a vendégeinknek, hogy számítsanak a változásra.

A többi vendég kibeszélése

A rossz szokások sorába tartozik a pletykálás is. A jó szempilla stylist részben terapeuta is, aki meghallgatja a vendégei történeteit. Sokszor hallunk családi botrányokról, szakításokról, és hasonló dolgokról, de ezeket soha nem adhatjuk tovább, hiszen nem lenne etikus, és a bizalmi viszonyt rombolja. Ugyanígy az sem megengedett, hogy megjegyzéseket tegyünk a vendégeinkre, hiszen joggal gondolhatja az, aki hallja, hogy róla is hasonlóan beszélünk a háta mögött.

Kérdések, elképzelések kezelése

Előfordul, hogy vendégünk olyan kérdéseket tesz fel, ami szakmai szemmel nézve butaságnak tűnik. Fontos, hogy ilyenkor ne azt éreztessük vele, hogy rosszat kérdezett, hanem kedvesen és türelmesen magyarázzuk el neki a megoldást. Ugyanez vonatkozik arra, ha valaki olyat kér, ami az ő esetében nem lesz előnyös, vagy biztonságosan nem kivitelezhető. Ilyen esetben is finoman, észérvekkel érdemes lebeszélni az ötletről, és olyan alternatívát kínálni, amivel elégedett lesz.

Weboldalunk sütiket használ. Miért?
Elfogad