Manapság egyre több nő dönt úgy, hogy egy teljesen új területen helyezkedik el. Ezek közül is a szempilla stylist szakma az egyik legnépszerűbb. Egy irodista számára felüdülést nyújthat az a fajta “szabadság”, amit a vállalkozói lét nyújthat a szépségiparban dolgozók számára. Molnár Renivel, a Best Lashes Pro oktatójával beszélgettünk, aki otthagyta a biztos munkáját, hogy megvalósíthassa önmagát.
Hogyan született meg a döntés, hogy szempilla stylist leszel? A végzettséged alapján ez teljesen más irány az eredetileg tanultakhoz képest.
Tinédzser korom óta érdekelt a szépségipar szinte minden ágazata, középiskolában még a műkörmös szakmában is el tudtam volna képzelni magam, de ennek ellenére az érettségi után mégsem éreztem azt, hogy ez az én utam. A választásom végül a Szegedi Tudományegyetem mérnöki karára esett, ahol gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakon lediplomáztam. Az egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg a szempillaépítéssel, 2014 év elején, ekkor el is végeztem az első tanfolyamot. Az egyetemi éveim alatt dolgoztam telefonos operátorként egy telekommunikációs cégnél és egy biztosítónál is, de közben a maradék szabadidőmben szempillákat építgettem hobbiból...
Minek a hatására döntöttél úgy, hogy feladod a biztosítói állást, és a szépségiparban fogsz elhelyezkedni?
2015 nyár végén az egyetem és a biztosítói állásom mellett már elkezdtem dolgozni délutánonként egy szépségszalonban is, és ahogy teltek a hónapok egyre nehezebben ment a 3 dolog együtt. A szalonba költözés után rohamosan nőtt a vendégköröm, és ennek hatására bennem is erősödött az az érzés, hogy talán tényleg nagyobb lehetőség van ebben a szakmában számomra, mint ahogy azt kezdetben gondoltam. Ezért 2016 év elején felmondtam a biztosítónál és azóta teljes munkaidőben a szépségszalonban dolgozom.
Nehéz volt a karrierváltás?
Nagyon nehéz volt. Aki bele lát a vállalkozók világába, az tudja, hogy több tekintetben is nagy a kockázat. Egyéni vállalkozóként nincs fix fizetés a hónap elején, viszont fix költségek vannak. Ha beteg vagy nincs fizetett betegszabadság sem. Emellett természetesen előnyei is vannak, de amikor az ember váltani szeretne egy alkalmazotti munkaviszonyból, akkor elsősorban a hátrányokat látja és a kockázatot. De szerencsére soha nem bántam meg a döntésemet!
Mit gondolsz, manapság mennyire könnyű egy stabil vendégkör kialakítása?
Ez nehéz kérdés, hiszen nagyon sok tényezőtől függ. Szerintem például előnyös, ha valaki több szolgáltatást tud nyújtani, mert így nagyobb az esélye, hogy gyorsabban gyarapszik a vendégkör. Nagyon fontos az is, hogy megfelelően képezzük magunkat és minőségi munkát tudjunk kiadni a kezünk közül, és természetesen mindig a professzionális anyagokat válasszuk! Ugyanakkor nagy jelentősége lehet annak is, hogy éppen hol kezdünk el a szakmában dolgozni. Nekem például nagyon sokat segített a vendégkör kialakításban, hogy egy műkörmös barátnőmmel dolgozom együtt. A szempilláit én építem, és mivel rengeteg vendége volt már akkor is, amikor én a szalonba kerültem, ezért ő úgymond élő reklám volt nekem,hiszen a vendégei a körmözés közben közelről látták a pilláit, és szépen lassan elkezdtek hozzám is járni...
Mit üzennél a leendő szempilla stylistoknak? :) Hogyan vágjanak bele?
A szempillaépítés manapság egy nagyon népszerű szakma lett. Ma már nem ritka ha valaki műszempillát visel, nagyon népszerű szolgáltatás lett az évek alatt a vendégek körében. Éppen ezért szükség van egyre több szakemberre is, hiszen a piac egyre nő. Sajnos az a tapasztalatom, hogy nagyon sok olyan szempilla stylist van, aki csak a magas jövedelemszerzési lehetőséget látja a szempillaépítésben, viszont nem rendelkezik kellő szakmai tudással ahhoz, hogy minőségi munkát adjon ki a kezéből. Azt üzenném a leendő szempilla stylist kollégáknak, hogy mindenképpen minőségi oktatást válasszanak maguknak a kezdetektől fogva, hiszen csak stabil alapokra lehet építkezni, és a megfelelő tudás elengedhetetlen feltétele a precíz és minőségi munkának. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy kellően tájékozódjunk és mindig a minőségi alapanyagokat válasszuk, hiszen a piacon már a termékpaletta is nagyon széleskörű, de sajnos a minőségben komoly eltérésekkel találkozhatunk.