Szempilla stylistnak lenni jó! Ha éppen azon gondolkozol, hogy pályát módosítanál, vagy kozmetikus vagy, aki szeretné egy népszerű szolgáltatással bővíteni a repertoárját, érdemes megfontolni a szempilla stylist képzést.
A szálankénti szempilla-hosszabbítás önálló szakmává nőtte ki magát, így már rengeteg szalont találhatunk szerte a világban, ahol kizárólag erre a szolgáltatásra szakosodtak. Magyarországon is egyre több szépségszalonban elérhető a pillaépítés, de a piac még nem mondható teljesen telítettnek. Elég körülnézni a baráti körben, vagy akár az utcán figyelmesen közlekedni, és láthatjuk, hogy egyre többen viselnek épített szempillát. Egyre többen foglalkoznak ezzel a területtel, azonban azt is könnyű észrevenni, hogy hatalmas különbségek vannak a minőségben. A jó pillás a megfelelő szaktudás mellett kellő stílusérzékkel is rendelkezik ahhoz, hogy vendégeinek csodaszép pillákat készítsen. A jó szakemberek híre gyorsan terjed, és könnyű “sztár pillássá” válni, ha a megfelelő képzéseket választjuk, és folyamatosan hangsúlyt fektetünk a szakmai fejlődésre is.
Gyorsan megtérülő befektetés
Ha vállalkozásba kezdesz, mindenképpen érdemes utánanézni az aktuális jogszabályi követelményeknek (Magyarországon jelenleg szépségtanácsadói OKJ-s, vagy kozmetikus végzettség szükséges), illetve megtalálni a neked legmegfelelőbb pillás tanfolyamot. Sokan kérdeztek ezzel kapcsolatban, ezért ennek a témának hamarosan egy hosszabb cikket fogunk szentelni. A szempillaépítés előnye, hogy nem szükséges befektetni drága eszközökbe, gépekbe, hiszen minden, ami a tanfolyam elvégzése után az induláshoz szükséges, az egy kozmetikai ágy, jó minőségű lámpa, néhány csipesz, és a munkához szükséges anyagok. A tanfolyam elvégzését követően már kezdhetsz is dolgozni! Az első időkben egy-egy szett megépítése több időbe telhet, de aki gyakorol, hamar belejön, és másfél-két óra alatt elkészít egy 1D-s szettet. A szorgalom és a kitartás a kulcs, hiszen ha ezek megvannak, akkor a minőségi munka szinte garantálja, hogy biztos megélhetést nyújtson ez a szakma.
Folyamatos fejlődés, nem fogsz unatkozni!
A szempillaépítés a klasszikus 1D technika elsajátításával kezdődik, amikor egy természetes pillára egy műszálat applikálunk. Már ezzel is csodás szetteket lehet készíteni, és egy kis gyakorlás után biztos lehetsz benne, hogy vendégeid elégedetten távoznak majd a szalonból. Van, aki szereti tökélyre fejleszteni a munkáját, és ezért inkább egy technikát gyakorol évekig - a pillás ezt megteheti, hiszen akár az 1D pillákat kereső vendégek is megtölthetik a naptáradat. De a tudomány itt nem áll meg! Ha az 1D technikával már biztos alapokon állsz, és olyan típus vagy, aki folyton tanulna, és újdonságokat vezetne be, akkor jöhetnek a 2D, 3D, 4D, és egyéb volume képzések. Természetesen nem csak az számít, hogy milyen sűrű a pillasor, amit építesz, hanem a stylingnak is nagyon fontos szerepe van. A különböző pilla hosszokkal és ívekkel kiemelhető a vendég természetes szépsége, korrigálhatók az apró szépséghibák, vagy akár egészen különleges, extrém szett is kialakítható.
Arra lesz időd, amire szeretnéd
Szempilla stylistként nem kell attól tartani, hogy egy unalmas munkahelyen kellene tölteni a napokat. A vendégeket a saját elképzeléseid szerint oszthatod be - természetesen alkalmazkodva az igényeikhez - így ha munka mellett több időt szeretnél áldozni a családodra vagy a hobbidra, ügyes szervezéssel megoldhatod. Érdemes elolvasni oktatónk és márkanagykövetünk, Molnár Reni sztoriját, aki még egyetemi tanulmányai mellett kezdett el szempillaépítéssel foglalkozni, mérnökként diplomázott, és számos helyen kipróbálta magát, míg végül a pillázásban találta meg a számára tökéletes munkát. A szempillaépítéssel járó kötetlen munkaidő hatalmas kincs akkor is, ha gyermekvállalás után még nem szeretnél teljes erőbedobással visszatérni a munkába, de részmunkaidőben már kiszabadulnál a non-stop anyuka szerepből. Ha magad osztod be az idődet, nem kell majd azon stresszelned, hogy elenged-e a főnök, és időben odaérsz-e a bölcsibe vagy oviba.
Beszéljünk őszintén a hátrányokról is!
Minden szakmának vannak előnyei és hátrányai, így nem állíthatjuk, hogy a pillások élete csak játék és mese. Természetesen vannak árnyoldalai ennek a szakmának is, de ha a kezdetektől tisztában vagy ezekkel és ügyelsz rájuk, elkerülheted a nagyobb bajt. Az előrehajolva, görnyedten végzett munka megterheli a váll és hát izmait, így fontos, hogy rendszeres mozgással ellensúlyozzuk ezt a hatást. Ha személyi edzőhöz jársz, akkor vele nem árt közölni, hogy milyen munkát végzel, hiszen a jó edző olyan gyakorlatokat fog javasolni, amelyekkel erősítheted a munka során fokozottan igénybe vett testrészeket. Az sem baj, ha van egy jó masszőröd, akire számíthatsz a különösen megterhelő időszakokban. A saját időbeosztás és a vállalkozói élet árnyoldala, hogy szabadság vagy betegség esetén nem “jár a fizetés”, ezért mindig előre kell gondolkodni, és félretenni a nehezebb időszakokra. Könnyű átesni a ló túloldalára is, és éjjel-nappal ugrani a vendégek kérései szerint, megállás és szabadidő nélkül dolgozni. Ez azonban egyenes út a kiégéshez, pedig kár lenne megutálni ezt a szép szakmát! Itt lép be a képbe a megfelelő önfegyelem: mindig úgy tervezd a napodat vagy hetedet, hogy megfelelő mennyiségű pihenőre is jusson idő. Tervezd be előre ezeket az alkalmakat is, így biztos lehetsz benne, hogy akkor, amikor a vendégekkel foglalkozol, a maximumot fogod nyújtani mind emberileg, mind szakmailag. Az énidő fontosságáról korábbi blogposztunkban is olvashatsz.
Helyezz hangsúlyt a megfelelő vendégkör kialakítására
Vendégként nem könnyű igazán jó pillást találni, így ha egy vendéggel jól megtaláljátok a közös hangot, biztos lehetsz benne, hogy hosszú ideig hű lesz hozzád. Vendégeid szépülni és relaxálni érkeznek a szalonba, így fontos, hogy te is mindent megtegyél azért, hogy kellően ellazuljanak. Ebben segíthet egy jól megválasztott illat és lágy zene, de az is, ha a szalont telefonmentes övezetnek nyilvánítjuk. Nem mindig könnyű bánni az emberekkel, ezért fontos, hogy már az elején kialakítsunk egy szalonetikettet, ami iránymutató a vendégeknek, és betartásával még kellemesebbé tehetitek az együtt töltött időt. Fontos, hogy a reklamációkat megfelelően kezeld, mindig higgadtan reagálj, légy empatikus, de ha jogtalannak érzed a kapott kritikát, kedves, viszont határozott stílusban állj ki magadért. A korrekt hozzáállást a vendégek értékelik, így egy kisebb vita megfelelő rendezése akár még szilárdabbá is teheti a kapcsolatotokat. Aki egyszer “rákapott” az épített pillasor előnyeire, nagyon nehezen mond le róla később, így a vendégek visszajárnak, és arra is számíthatsz, hogy egy részük egyre merészebb lesz, egyre extrémebb pillákra vágyik majd, így a szakmai fejlődésed sem marad el.
Új cikksorozatunkban hasznos tippekkel szeretnénk segíteni azoknak, akik még csak gondolkoznak azon, hogy szempilla stylistként dolgozzanak, illetve azoknak is, akik teljesen kezdők a szakmában. Ha tetszett ez a poszt, kövesd Facebook és Instagram oldalunkat, hogy értesülj a következő cikk megjelenéséről!